Félelem, közömbösség, beolvadás Feketelaktól Melegföldvárig

     
Vetési Júlia
     
     Barticel Kiss Krisztián református lelkipásztor és felesége, Emese lassan két éve élnek a Mezőségen, szolgálatuk helye Feketelak, illetve Melegföldvár. A Füzes menti Tóvidéken, Melegföldváron, Feketelakon és a hozzájuk tartozó szórvány falvakban – Cegében, Kispulyonban, Göcön és Gyekén – végzik különös kihívást jelentő lelkipásztori szolgálatukat. A szórvány sors küzdelmei hihetetlen súllyal nehezednek a hivatást gyakorlókra: nehéz szembesülni egy elnéptelenedett, elnyelvtelenedett nemzet mindennapi gondjaival, amit az érintettek ráadásul nem minden esetben élnek meg problémaként. Az elszánt tetterőből aztán apró örömök születnek, amikor a templomba sokan eljönnek, amikor a gyermekekben reményt találni. És merész tervek is: templomfelújítás, Wass Albert-emlékszoba, honismereti tábor és kirándulás gyermekeknek.
      A Kolozsvár–Szászrégen útvonalról indulva, Mócs után a pusztakamarási letérővel érkeztünk be a Füzes völgyébe. Katona Melegföldvárral szomszédos falu, Emese régebben itt is szolgált, de a falu most már nem tartozik hozzájuk. A nyilvántartásokban hetven lélek szerepel, de sokkal többen vannak, akik már nem tartják magukat sem reformátusnak, sem magyarnak, bár őket és szüleiket is reformátusnak keresztelték – nagyon érződik a románság többszörös számarányának hatása. Melegföldvár a tulajdonképpeni szolgálati hely, Emese itt szolgál és a házaspár itt lakik. Melegföldváron 239 a református, ebből tíz család nem ott él, mégis odatartozónak vallja magát, oda (is) fizeti az egyházi járulékot. 32 gyerek van, és az idénre is több babát várnak. A magyarok aránya mintegy 40 százalékos.
      – Az egyházi szabályzat szerint választhatnánk, hogy Melegföldváron vagy Feketelakon élünk. A család szempontját néztük, ezért Földvárt választottuk, mert itt nyugodtabb az életünk, de nem csak Melegföldvárral foglalkozunk, ez az Emese feladata, Feketelakon és szórványaiban pedig én szolgálok – mondja Krisztián.
    
     Többség, kisebbségben?
     
      Feketelakon van a központ – ide tartozik a többi négy gyülekezet. Itt van templom – nem műemlék – és van parókia. Az Egyház és Szórványmissziós Ügyosztály igyekszik kiépíteni egy szórványközpontot itt a Tóvidéken. Feketelak missziós egyházközség, tehát a maximális kongruát kapja, így a gyülekezeteket minimális hozzájárulás terheli havonta a lelkész fizetéséhez. Itt 2005-ben 206 reformátust számláltak, ma mintegy 170 református van, a népszámlálás adatai szerint a magyar lakosság aránya meghaladja a 65 százalékot. Feketelakhoz tartozik Kispulyon, 35 reformátussal, körülbelül 70 románnal. A kispulyoni papilakot 2006-ban újították fel a templommal együtt. Cegének középkori temploma van, és egy régi parókiája, amelyet a kommunizmusban lelaktak, a fala le van dőlve. A cegei egyház most igényli vissza a kommunizmusban állatorvosi rendelőként működő, volt református iskolát, amelybe terveik szerint imatermet alakítanának ki, ott tartanák a téli istentiszteleteket. Itt 30 körüli a lélekszám. Göc műemléktemploma körül valamikor önálló gyülekezet működött lelkésszel. A templomot ma már nem használják, a négy göci magyar a cegei istentiszteleteket látogatja. Gyekén 30 személyt tartanak nyilván, s ebből több mint húszan jönnek is templomba minden két hétben. – Ott van nekem a legnagyobb szakmai elég – té telem, hogy ilyen sokan járnak templomba. Gyekében is van egy középkori templom, de már parókia nincs – mondja Krisztián a hozzá tartozó gyülekezetek számbavételekor.
    
     Menteni a nyelvet, a gondolatot
    
      A missziós munkák már a teológia ideje alatt elkezdődtek, így a házaspár több mint négy éve belekóstolt a Mezőség mindennapjaiba. Akkor hetente vagy talán csak havonta egyszer szembesültek az itteni helyzettel, és úgy minden könnyűnek tűnt.
      – Így sokkal nehezebb, mert látod, hogy rengeteget törekedsz, és mégsem tudsz változtatni a helyzeten. – mondják mindketten az ottani helyzetről.
      Ők maguk nagyrészt tömbmagyar vidékről érkeztek Mezőségre: Emese Szilágynagyfaluból, Krisztián pedig a Felcsíkhoz tartozó Balánbányáról. Nehéz volt szembesülniük egy elnéptelenedett, elnyelvtelenedett nemzet mindennapi gondjaival, amit az érintett ott élők ráadásul nem minden esetben élnek meg problémaként.
      – Balánbányán is szórványosan élnek a magyarok, s még szórványosabban a reformátusok. Már gyerekkorom óta ismerkedtem a szórványmunkával, mert ugyanaz van, hogy a lelkész elindul vasárnap reggel, körbejár 4–5 falut, prédikál, beszélget az emberekkel. Ott amiatt van szórványosodás, hogy az katolikus vidék, és a beköltözöttek a reformátusok, tehát a nyelvvel nem volt gond. Ilyen szempontból egészen más Mezőség, ahol egy ortodox tengerben kell a szórványmagyarságot lelkigondozni, egyáltalán pásztorolni. Ez egészen más élmény, mert pl. a csíki református szórványokban nem érződik annyira a katolikus hatás, mint ahogy a mezőségi református szórványokban érződik az ortodox hatás. Meg főleg a sötét babonás hatás – meséli Krisztián.
      – Mi vész el hamarabb: a nyelv vagy az identitás?
      – Mostanában azon gondolkodtam sokat – meséli Emese –, hogy mit veszít el az ember először. A nyelvét, és utána változik meg a gondolkodásmódja, vagy először a gondolkodásmódját és utána a nyelvet? Mert itt nagyon azt látom, hogy sokan magyar emberként a nyelvüket megőrizték, mégis olyan románosan gondolkodnak. Eddig teljesen másképp vélekedtem, de az itteni helyzet ezt a kérdést veti fel bennem, hogy vajon nem fordítva van-e: úgy, hogy a nyelv, az csak az utolsó lépés. S a románokkal, a román mentalitással való azonosulás már hamarabb megtörtént.
    
     A beolvadás az iskolában kezdődik
    
      A 40-es évek elején, a magyar világban a két falut országhatár választotta el: Melegföldvár és Feketelak Magyarországhoz tartozott, Katona és Gyeke pedig Romániához. A gyekei és katonai magyarok menekültek Feketelakra, Földvárra, Feketelakról meg Földvárról menekültek Romániába a románok. Akik pedig nem menekültek, hanem ott maradtak család meg egyéb érdek miatt, azok nagy nyomás alá kerültek, négy év alatt elég sokat szenvedtek a magyarságukért. Sokukban még most is megmaradt az a félelem – vagy a megszokás miatt –, ezért inkább románul beszélnek az anyanyelvük helyett. Mondják is, hogy: „Tiszteletes úr, amikor itt román világ volt, akkor mi nem szólhattunk magyarul, mert nagyon sokszor megvertek emiatt.”
      Valami eredendő idegenkedés, örökletes félelem tapasztalható a magyar nyelvvel kapcsolatban és mindennel, ami a kisebbségi kultúrához kapcsolódik. Riadva gondolnak március 15-re, a Himnuszra, a 48-as magyar sír koszorúzására. Nem is annyira érték nekik a magyarság, félnek vállalni.
      Hiányos az anyanyelvi iskoláztatás is. A földváriak az elemi iskolát magyarul végzik falujukban, de a tanerő többnyire nem szakképesített, vagy alig érdekli a magyarságtudat megőrzése. Ötödik osztálytól vagy maradnak Katonában román iskolában, vagy mennek Szamosújvárra magyar tagozatra. Innen adódnak a később sűrűn jelentkező nézeteltérések: a Szamos újváron tanulók gyakran csúfolják azokat, akik Katonában tanulnak, amiért nem beszélnek jól magyarul. Ez sokszor ösztökél, de néha negatívan hat, és utána többet meg sem szólal anyanyelvén a gyerek.
      – Katonában, amikor már annyira közel érezték magukat a hívek hozzánk, megkértek, hogy inkább beszéljünk egymás közt románul, mert ők így szokták meg, és könnyebben megy – meséli Emese. Az, hogy itt a Mezőségen sem magyar olvasottság, sem történelemismeret, sem önérzet nincs, ez annak is köszönhető, hogy a magyar iskolák megszűntek, s a román iskolákban, román tanárokkal, román osztálytársak között ennyire futja.
      – Furcsa kettősség él a nyelvi tudatban (ha egyáltalán lehet erről beszélni). A szülők ugyan nem szeretnének gyerekeiknek román házastársat, de mégis román iskolába íratják, és közben csodálkoznak, hogy miért barátkozik románokkal. A hívek nagy része ortodox misére (is) jár. Katonából származik az a mondás, hogy a református magyar hívek mennek haza a templomból istentisztelet után, s beszélgetnek egymás közt, hogy: „Băi, ce frumos o zis popa, da’ oare ce o zis!”– meséli Krisztián.
    
     Tiszteletes úr, elcsinálták a tehenem tejét
    
      Az ortodox és református, román és magyar együttélés, egymásra hatás, keveredés, alá– és fölérendeltség mindennapos, szinte természetes Mezőségen. Azon, hogy Katonában az ortodox pap jelen van a református temetésen, már csak mi csodálkozunk. A szertartás magától értetődő tartozéka ő is, ugyanúgy mond búcsút a távozónak, mint a református lelkipásztor. Sőt némi prioritást is élvez, mivel a hozzátartozók és szomszédok románok, vagy mindenképp jobban értik a román nyelvet.
      Hogy nagyon erősen és még mindig élnek a hiedelmek, babonák, ez nagyrészt az egymás mellett élés egyenes következménye. Nemcsak az idősek tudják a boszorkákat, szépasszonyokat, lüdérceket, hanem a fiatalság is szerves része a misztikus világnak. Abban is hisznek, hogy a boszorkány elveszi a tehén tejét. Ezt még a legfelvilágosultabb fiatalember is tudja és hiszi.
      Van olyan református, aki váltig állítja, hogy ő látta, amikor a szomszédasszony a háromlábú széket fejte, mert elvette a tejét a másik tehenének. Ő látta a két szemével. Ő tudja. Nem hitkérdést csinál belőle, hogy hiszi vagy nem. Ő látja, ezt tudja. Járnak ortodox pópához is, átkoztatni, „csináltatni”. Reformátusok is, katolikusok is, mindenki. Nemcsak Földváron, hanem szerte a vidéken, nagyon sokan. A vegyes házasságokban kereszteléskor az ortodox vallás győz, aztán idővel a kisebbségi vallást képviselő fél is ortodox templomba kezd járni, melynek egyértelmű következményei lesznek.
    
     Jobban ragaszkodnak vallásukhoz
    
      – Nagyon nyomasztó a helyzet. Csupán az vigasztal, hogy itt elég sok a gyermek, s őket még lehet nevelni, velük még kezdeni lehet valamit – mondja Emese. – Úgy érzem, hogy reformátusság szempontjából inkább lehet haladni és dolgozni. Inkább van sikerélménye az embernek, mint magyarság szempontjából. A gyerekek adnak erőt. Mert néha annyira el lehet csüggedni, főleg családlátogatás után, mikor látod, hogy mi a helyzet. De aztán jönnek a vallásórák, amikor egy kicsit felvidulsz, és erőt merítesz az egészből.
      A reformátusság megőrzése a hívek számára sokkal fontosabb, mint a magyarság megőrzése. Sokan ugyan elvesztették identitástudatukat, nyelvüket nagyon rég, esetleg már ortodox templomba is járnak, de akkor is fontosnak tartják, hogy hűek maradjanak a konfirmációi eskühöz. Van olyan személy, pl. Gyekében, akinek a gyermekei románok, ő románhoz ment férjhez, református templomba sose jár, de azért ki nem iratkozna a református egyházból, inkább fizeti az adót mind a két helyre, az ortodoxot és a reformátust is. Nagyon ragaszkodnak az eskühöz. Szinte babonás félelemmel: Isten nevére esküt tettek valamikor. (Ilyen szempontból is nagyon érződik az ortodoxokkal való együttélés, egymásra hatás, az egyháztól való félelem és annak kiterjedése a mindennapokra.)
    
     Isten szeme mindig lát!
    
      – A lelkipásztor állandó jelenléte meghatározó a falu és az emberek életében. Némileg normatív, szabályozó funkcióval bír. Feketelakon pl. elég nagy problémák vannak, amit talán jobban meg lehetne oldani, ha ott laknék – mondja Krisztián. – Sokan úgy érzik, ha a papnak a szeme rajtuk van, akkor jobban kell vigyázni, kicsit másképp kell élni, mert olyankor az Úristen szeme van rajtuk. Azt hiába hangsúlyozom, hogy az Úristennek a szeme akkor is rajtunk van, amikor a papnak a szeme nincs. Már teológus koromban tett családlátogatásaimkor azt tapasztaltam, hogy orvosolatlan problémát jelent a züllés, vadházasság, és a dolgok halogatásának kérdése. Nem hiszem, hogy az én felfogásommal lenne baj, hogy én félreértem a feketelaki helyzetet, mert a családlátogatáskor sok helyen előjöttek ezek a problémák. Persze megint nem lehet általánosítani, viszont nagyon nagy százalékban vannak, akik így élnek, és elég kevés az olyan ember a faluban, aki azt mondja, hogy mellém áll, és próbáljunk változtatni a helyzeten – mondja el Krisztián.
    
     Wass Albert emlékszobát-terveznek
    
      Van olyan, aki nagyon keveset tud, de van, aki nem is hallott Wass Albertről. Melegföldváron kb. öt család tud róla, a többiek semmit. Feketelakon élnek még néhányan, akik Wass grófnál szolgáltak.
      – A kicsi grófot nagyon szerették. Azt mondják, sokkal emberségesebb volt, mint az apja, a nagy gróf. Van olyan család Feketelakon, amely ott szolgált a Wassoknál, most olyan nyolcvan év körüliek. A feketelaki Zsófi néni szobaleánya volt a Wass Albert feleségének. Szentgothárdon letagadják, hogy volt ott kastély. Vagy Cegében, ha megkérdeznek egy fiatalt Wass Albertről, fogalma sincs róla. Nincs egy épület, egy fa vagy egy emléktábla, amely Wass Albertre emlékezne – meséli Krisztián. A Wass fiúk szinte folyamatosan tartották a kapcsolatot az előző feketelaki lelkésszel, és a közeljövőben talán megint hazalátogatnak. Emellett minden hónapban támogatják a laki óvodát, ők küldik az óvónő fizetését, csak így létezhet magyar oktatás Feketelakon.
      Tervekben sincs hiány: ha visszakapják a cegei volt református iskolát, egyik termébe Wass Albert emlékszobát rendeznek be. A környéken ugyan nem nagyon hallottak Wass Albertről, de jönnek a turisták Magyarországtól Székelyföldig, és tudják, hogy ez a Tóvidék a Wass Albert vidéke, és ha nem is tudják név szerint a könyveiben szereplő településeket, azért a vidéknek az ízét ismerik, és érdeklődnek. Az emlékszoba elsődleges célja erősíteni a magyarságtudatot és a Wass Albert-tudatot, tájékoztatni a cegei, a tóvidéki életről.
      – A szobában lenne Wass Albertnek egy régi fotele, a könyvei (a Mentor és a Kráter Kiadótól), kéziratmásolatok, egy pár fénykép Wass Albertről és családjáról, valamilyen tájékoztató a cegei és a tóvidéki életről – tudtuk meg Krisztiántól.
      Együttes összefogással hon ismereti keresztény tábort terveznek nyárára, gyerekeknek, ahol magyarságtörténeti órákat is tartanának a földvári és a laki gyerekeknek. Egy körutat is terveznek, hogy a gyerekek megismerjék a környék nevezetességeit.
    
     Gyülekezetépítés, lelki építés
    
      A helyzet egyértelmű: tenniakarás, hit és erős kitartás szükséges ahhoz, hogy valaki Mezőségen vállaljon lelki szolgálatot. A jelenlegi helyzetről beszélgetve próbálunk kérdezni a jövőt illetően.
      Elsődleges most a lelki kapcsolatok ápolása, hogy tudatos személyiségű emberek merjék vállalni véleményüket, merjenek kiállni az igazuk és főleg magyarságuk mellett. A gyerekekkel még sok mindent lehet kezdeni, lehet alakítani őket. Jó, hogy annyian járnak vallás– és bibliaórára. Mindezek mellett idővel beindulna a gyerek és felnőtt presbitériumi képzés, presbitériumi bibliaórák.
      – Nevelni kellene a gyülekezetet – mondja Emese tele energiával. – Én most tényleg erre szeretnék ráállni, a gyülekezet építésre és a lelki építésre. Sok a tennivaló, templomfelújítás, gyülekezeti ház, vendégház-építés, de ezek mind olyan gyakorlati dolgok, amit valószínűleg hamarabb sikerül majd megvalósítani, mint a lelki háttérépítést.
      (Szabadság)